Volt egy alapítvány aki segített volna nekem a leutazásban, amikor Bence még élt.Már a papírokat is elrendeztük...közben Bence Angyalka lett. Felkellett bontanom a szerződést, a zárójelentést elkellett küldeni az alapítványnak. De megkértem őket,hogy ha tudnak segítsenek a korháznak ,attól függetlenül,hogy Bence már nincs ott.Mert ott töltötte rövidke életét ott volt az "otthona". Megkaptam a válasz levelet is amiben az állt,hogy akik év közben adnak be kérelmet, azokat nehezebb belekalkulálni az éves kiadásba ,de amit tudnak segítenek. Ma eszembe jutott a korház,hogy valójában kaptak e segítséget...Egy fél délelőttöt ezen gondolkoztam,hogy merjem e hívni őket. De végül elszántam magam... Fel is hívtam őket. Vert a szívem veszettül.Két hónapja nem telefonáltam... még a telefonszámot is tudom... amíg várakoztam összeszorult a gyomrom. Most nem Bencéről kellett érdeklődnöm... Sajnos... Nővérke vette fel.A főorvost kértem,kicsit várnom kellett... Újra hallottam a sípoló gépeket, a lélegeztetőt...Telefonhoz ért a doktorúr.Alig tudtam beleszólni a telefonba.A sírás folytogatott.Biztos meglepődött,hogy én telefonálok. Kérdeztem tőle,hogy tudott e segíteni az alapítvány. És igen tudott. Mégpedig egy speciális lélegeztető gépet kapott a korház.És további pénzösszeget gyűjtenek. Most nagyon boldog vagyok. Úgyérzem,hogy tettem valamit a korházért,talán egy beteg babáért...